2012. június 30., szombat


2010. szeptember 11. (szombat)

Úgy látszik nem csak hazai jelenség, hogy hétvégére romlik el az idő. Ha szombat és turnusváltás, akkor itt kellett lennie a menetrendszerinti esős időnek. Reggel korán egy picit még kikukucskált a nap a felhők közül, de azt is csak azért, hogy meleg fényével a délről, Zakynthos felől gyülekező felhőket még félelmetesebb sötétlilává festhesse át. Szemlátomást közeledtek a felhők, kis idő elteltével az eleje már a kefaloniai hegyoldalakat érintette.
Néhány villámlás és dörgés kíséretében sűrű szemekben el is eredt az eső. Az erkélyünkről néztük a gomolygó felhőket és a vízfüggönyt. Sajnáltuk a hazaindulókat, akiknek a turnusváltás miatti takarítás miatt már korán el kellett hagyniuk a szobáikat és csomagjaikat is ki is kellett pakolniuk. Nem ilyenre tervezték az utolsó Skala-n töltött órákat. Mint ahogy egy héttel korábban mi is érkeztünk, délelőtt 10 órára várták az új turnust.
A régiek, mint a fecskék, vártak csomagjaikkal a villa lépcsőjén és fedett külső, földszinti részeken. A várt busz időben be is gördült, elsőként épp itt, a Renieri-nél állt meg. A szokás az, hogy először tesz egy kört az érkezőkkel: sorban a Renieri-, Hermes-, Anna-apartmanoknál csomagjaikkal együtt kiszállnak az oda tartozó utasok, majd ha már üres a busz, újra megteszi ezt a kört, hogy a hazaindulók berakják csomagjaikat. Miután ez lezajlik, a hazautazók a kb. ½ 2-es indulásig szabadon, csomagok nélkül tölthetik el az időt a városban.
Az eső közben csendesedett és ahogy egy hete mi, a most érkezők is kissé szemerkélő esőben húzogatták le utazótáskáikat a buszról és vitték a szállásukhoz. Nem kellett messzire vinniük, a busz olyan közel áll meg az apartmanokhoz, amennyire csak lehetséges.

A busz olyan közel áll meg az apartmanokhoz, amilyen közel csak lehet
Ahol a villa alkalmazottjai már végeztek a takarítással, ott azonnal el is foglalhatták a szobáikat az érkezők. A többheteseknek – így nekünk is – csak a legvégén takarították a szobáikat, erre kb. délben került sor. Az eső ekkorra szerencsére teljesen elállt, így mi elmentünk és tettünk egy kis sétát a városban. Első utunk az utcánkban tőlünk mindössze három házra lévő Pefanis autókölcsönzőhöz vezetett, ezúttal még csak érdeklődni mentünk be. Az itteni üzlet vezetője egy szimpatikus, igazi görög figura volt. Megjelenésével, ill. később a beszélgetésünk során is korrekt, megbízható ember benyomását keltette. Kérdeztük, hogy milyen feltételekkel lehet kocsit bérelni, milyen áraik vannak. Kérdezte, hogy hány fő részére, mondtuk, csupán kettőnknek. Elmondta, ha nincsenek különleges igényeink, akkor a célnak megfelel egy Daihatsu Cuoré (kb. 1000 cc), vagy egy Ford Fiesta (1100 cc). Az előbbi ára 1 napra 50 €, 2 napra 90 €, 3 napra 110 €, 4 napra 140 €, az utóbbié ugyanilyen sorrendben 50-90-120-150 €.
Több időre nem kérdeztük, mivel csak egy-két napra gondoltunk bérelni, de hosszabb időre a fajlagos költség valószínűleg még kevesebb lett volna. Igaz sétáink során láttunk nagyon sok autókölcsönzőt és ugyancsak láttunk elsőre kedvezőbbnek tűnő árakat is, de itt a Pefanis-nál garantáltan full biztosítással adták ki az autókat. Tehát bármilyen kár (beleértve a harmadik személynek okozott kárt is) esetén önrészt nem kellett volna fizetnünk, nincsenek a szerződésben rejtett, a bérlőt terhelő kötelezettségek. (Egy kivétel van ez alól, ha olyan útra térsz le, aminek a minősége nem garantálja, hogy azzal a márkával sérülés nélkül megúszhatod. Ha olyan helyre akarsz menni, terepjárót kell bérelned.) A kölcsönzős azt mondta, hogy nyugodt szívvel ajánlja a Daihatsut is, mert nagyon erős és megbízható kiskocsi, kettőnkkel képes felmenni minden hegyre Kefalonián, be lehet vele járni az egész szigetet, nagyon kis helyen megfordul, könnyű vele parkolni, stb.
Megköszöntük a tájékoztatást, mondtuk, hogy majd még eldöntjük, hogy mely napokra bérelünk, egyébként is borult idő volt, ezen a napon nem akartunk kirándulni.
Még kedélyesen váltottunk néhány mondatot, honnan és mikor jöttünk, meddig maradunk. Amikor mondtuk neki, hogy már egy hete itt vagyunk és még kettőig maradunk, fülig ért a szája és elismerően kacsintott, hogy ez igen, három hét alatt lehet pihenni rendesen. Elköszöntünk, kezünkben a kis prospektusával, amelybe kézzel – hogy emlékezzünk rá – beírta az 1-től 4 napig terjedő időre vonatkozó bérleti díjak összegét is.
Ezután még kerültünk egyet a part felé, az utcánk másik végéről érkezve jutottunk haza az apartmanunkba. Már kitakarítottak. Marianna elkészítette az ebédet, étkezés után sziesztát tartottunk. Nem mintha fáradtak lettünk volna, de azért hajnalban már észre lehetett venni, hogy hazautazás lesz, sokan már korán elkezdtek pakolni, nyüzsögni, sok zaj beszűrődött. Most jó volt a csend. Na, meg az idő is borongós volt, jólesett henyélni.
Késő délután azért megint elindultunk, ezúttal a Poros felé vezető parti út melletti járdán. A nap már kisütött a felhők közül, jó idő lett. Jó messzire elmentünk, legalább kétszer olyan messzire, mint a Skala vége tábla. Nagyon sokan, főleg angolok, szintén ott mászkáltak. Mókás volt, ahogy az autósok tartottak a sok víztócsától, a gyalogosokról meg nem is beszélve. Volt egy-két száguldozó autós, bár a legtöbbje ügyelt a járdán közlekedőkre. Egy házaspárt babakocsival azért szépen beterítettek. Egyébként Kefalonián nem elsődleges szempont a tükörsima út, főleg Poros és Skala között (bár későbbi szigeti útjainkon nagyon jó minőségű utakat is tapasztaltunk). Tele van egyenetlenségekkel, nem mindenütt összefüggő az aszfaltréteg, sok helyen látszik, hogy külön sávokban van ráhúzva, vagy mintha csak az egyik oldalra futotta volna az anyag. Persze ilyen hegyes-völgyes vidéken nem biztos, hogy mindig a tükörsima út a legelőnyösebb. Egyrészt, mert jobban csábít a gyors vezetésre, másrészt pedig a meredek kaptatón – főleg amikor egy magasabban húzódó védett útra kell felhajtani – az útfelület durvasága, érdessége előnyt is jelenthet. Szerintem, de nem vagyok közlekedési szakértő.
Estig még sétálgattunk, majd mielőtt hazafelé indultunk volna, az egyik Bakery-nél (a „fakeretes” pékség, amit Grand Marcsi ajánlott az érkezésünk napján tartott tájékoztatója során) vásároltunk baklavát. Két pékség található a főutcán egymástól nem messze, kb. 4-5 háznyira. A baklavának a fakeretesben 2 € volt darabja. Ez csak azután derült ki, miután a pénztárgépbe beütötte az eladó (az árak ugyanis éppen nem voltak feltüntetve ennél a terméknél, jobban mondva, csak egy-két árunál volt feltüntetve.) Végül is nem adtuk vissza, de tisztán emlékszem, hogy a másik pékségnél (ahol minden termék mellett szerepeltek az árak) ugyanekkora és ugyanilyen fajta baklava (az is lehet, hogy egy helyről származott) 1,50 € volt. Tanulság: ne vásárolj, ha nincs feltüntetve az ár, vagy ha előre nem kérdezel rá az árra. (Nem gondoltam, hogy ekkora lehet az árkülönbség két szinte ugyanolyan helyen kapható két ugyanolyan édesség között.)
Egyébként nem jellemző Görögországban, hogy szándékosan be akarnák csapni a turistát. Legalábbis mi magunk soha nem tapasztaltunk ilyet.
Na, mindegy, annyi pozitívum volt az egészben, hogy egy nagyon szép „dizájnos” kis dobozba csomagolta a hölgy a baklavát. Igaz, csak addig volt benne, amíg haza nem értünk és meg nem ettük a kis „drágaságokat”. Közben megjegyeztük, hogy Tolo-ban többféle alakú és ízárnyalatú baklavát ettünk és mindegyik finomabb volt az itteninél. Ez egyedül csömörségében vette fel a versenyt azokkal, de nálam épp nem ez a baklava legfőbb jó tulajdonsága. Majd a másik Bakery édességét is megkóstoljuk (ott mintha több fajtára is emlékeznék).
Este már nem mentünk sehova, Mariannának kisebb légúti problémája volt, valószínűleg az előző napi délutáni folyamatos erős szél a Porosi tengerparton nem tett jót neki.