2012. július 6., péntek


2010. szeptember 15. (szerda)

2/2. rész
A kipouriai monostornál eltöltött rövid idő után továbbmentünk. Az út innentől kezdve ismét felfelé vezet, Kaminarata irányába. Nekünk azonban mindössze 1,5-2 km-t kellett megtenni, hogy a Platia Ammos-hoz levezető kis murvás utat megtaláljuk.
Az országút és a levezető út kereszteződésénél egy elkerített udvarral körülvett kis házikó is volt. Az itteni murvás rész elég széles volt, a kocsit a kerítés mellett egy kisebb pineafenyő árnyékában parkoltuk le. Még így is elég nagy hely maradt az esetlegesen autóval lehajtók számára.

A Platia Ammos-ra vezető murvás út – a közhiedelemmel ellentétben autóval is jól járható

A kis parkoló végénél oldalra lepillantva
Gyalogosan indultunk neki a beach-nek, kb 500 métert kellett menni a lefelé kanyargó kis szerpentinen. A Pefanistól kapott autós térképen ezt a részt fehér színnel jelezték, a legalacsonyabb rendű útként volt feltüntetve. Mivel az út minőségét egyáltalán nem ismertem, és korábban olvastam már erről az útról elrettentő véleményeket is, nem kockáztattam, hogy esetleges kár esetén – melyet az út okoz az elég alacsony alvázú kis autóban – meg kelljen térítenem az okozott kárt. Utóbb persze kiderült, hogy simán le lehetett volna hajtani (mint ahogy utólag láttunk is három autót a lent kialakított kis parkolóban), de már nem mentünk vissza, csak azért, hogy az autót is magunkkal vigyük.
A levezető út végénél, a kis parkoló után kezdődött a Platia Ammos-hoz vezető út neheze, a meredek lépcsőkön és rézsűn leereszkedni a partra.
Már fentről olyan káprázatos a látvány, hogy az ember azt gondolja, ilyen a valóságban nem is létezik, csak a mesékben, vagy csak ha álmodik. Mi sem tudtuk, hogy valójában itt vagyunk-e, vagy csak a képzeletünk játszik velünk. Valószerűtlen, szinte szürreális volt az egész, amit az általunk soha nem érzékelt mélységben és színösszeállításban tündöklő tengerpart és a sziklák látványa okozott. Elállt a lélegzetünk.

Platia Ammos – ahogy először megpillantottuk
Lent a fürdőzők csak parányi hangyák
A levezető lépcsősor felső szakaszát nemrég újíthatták fel
Majd olyan gondolatom is támadt, hogy nem lehet véletlen, hogy ilyen eldugott helyen bújik meg a Platia Ammos. Forgalom jószerével nincs is a szigetnek ezen a nyugati szélén, elvétve jönnek a turisták is. Mintha a természet gondoskodna róla, hogy ne kapja senki ingyen ezt az élményt: önmaga kényszeríti azt a teremtményt, aki látni akarja a természetfeletti szépséget, hogy küzdjön meg a látványért.
Hát, én azt mondom, megéri. A mélység, amikor először lepillantasz, hirtelen talán meg is szédít, de ahogy a szürkés-barnás sziklák és a sárgás-barnás part által körülölelve rád mosolyog a kék és türkiz víz, az mesebeli. Ezt a látvány fotó, film nem adja vissza, a térben kell tapasztalnod.
Nem kis fizikai teljesítmény a partra lejutni. Először meredek betonlépcsőkön kell ereszkedned lefelé, majd már lépcsőfokok nincsenek, csak a meredek, durva felületű betonrézsű, még lentebb pedig keskeny fapallókon kell egyensúlyozni lefelé. A fapadlókra keresztben azért ütöttek léceket, hogy ne csússzon vissza a lábad. Aztán hosszas ereszkedés után egyszerre csak lent vagy a hegyfal tövében. Ezt követően még jó néhány tíz métert kell menni, hogy a sziklafaltól a vízpartig eljuss.

Fárasztó a lejutás

Még mindig menni kell
Kicsit megizzadtunk, mire leértünk – lefelé sem könnyű menni. Néhányan voltak csak a parton. Nem többen, mint ahányan a fent parkoló autókkal jöhettek. Látszik, hogy tényleg nehezen megközelíthető hely. A térképek közül sem jelzi mindegyik a Platia Ammost. Pedig szerintem Kefalonia legvadregényesebb helye. Valószínűleg a közelmúltban előfordult sziklaomlásoknak is szerepe lehet abban, hogy nem nagyon reklámozzák. A lépcsőt is nem sokkal korábban állíthatták helyre, mert a felső szakasza egész újnak látszott. Egyébként a sziklaomlás veszélyére figyelmeztető feliratot is lehet látni a lejárónál.
A turistainváziót sem biztos, hogy úgy bírná a Platia Ammos, mint például a Myrtos-beach.
Azt sem lehet tudni, hogy mikor lesz legközelebb akár olyan parányi földrengés is, amely könnyedén lebillentheti a fenti ingatag sziklatömböket, melyek már most is szinte csak késélnyi felületen támaszkodnak.
Bementünk a vízbe, óriási érzés volt. A Myrtosnál is éreztük hasonlót, de ott sokan voltak, az érzés nem teljesen így jött elő. Itt jobban átjárt bennünket, hogy a miénk, parányi teremtményeké a természet gigantikus díszletei között minden, amit látunk és érzékelünk. Körben az égbe törő sziklafalak, a part, a napsütés, a tenger a csodaszínével, a hangok, tengerhullám-morajlás.
Ha leállíthattam volna az időt, lehet, hogy megtettem volna.
A tenger itt is gyorsan mélyül, mint a Myrtos-beachen. A víz nagyon kellemes volt. A levegőben itt nem terjengett semmilyen dízelpára, mint ami a Myrtos-nál néha-néha megcsapja az ember orrát a közelben horgonyzó hajók felől. Minden tökéletes volt.

Kavicsos, de szúrós szemcsék nélkül – inkább kellemes a talpnak
Vadregényes part
A víz kristálytiszta és nagyon kellemes
Nem tudom visszatérek-e valaha ide
Nagyon nehéz az út felfelé

Kb. másfél-két óra múlva fájó szívvel ugyan, de összeszedtük a strandcuccainkat, szedelőzködtünk. Ki tudja, visszatérünk-e valaha erre a helyre?
Az álom és valóság közötti állapot véget ért, fel kellett menni oda, ahonnan lejöttünk. Nem kis erőfeszítésbe került! Sokszor meg kellett állni pihenni, közben újra és újra visszanéztünk, fényképezgettünk. Mintegy negyed óra alatt felértünk ugyan, de még az autónkig is el kellett jutni. Az újabb jó tíz percbe telt.  Ráadásul a nap nagyon tűzött, a fehér murvás útról is vakítóan verődött vissza a fény. Azt kell mondjam, eléggé szenvedtünk.
A kocsinál végre felfrissítettük magunkat hideg itallal és gyümölcsevéssel, majd indultunk. A fürdőruhánk rég megszáradt, mire az autóhoz értünk, úgy hogy le sem cseréltük, hisz a következő úticélunk is strand volt, a Xi-beach.

A Lixouri-félsziget békés, szelíd délnyugati része – útban a Xi-beach felé
Szépen haladtunk a hegyi utakon és a vártnál is hamarabb, könnyen, szinte észrevétlenül jutottunk oda. A Xi-beach-nél komfortos, rendezett kis autóparkolók vannak kialakítva, közvetlenül a strand mellett.
Nem széles a part, amelynek középső szakaszán napernyők és napágyak erdeje van telepítve, több sorban.

Xi
Napernyő-erdő
Ettől a középső résztől balra és jobbra napernyők és nyugágyak már nem zavarják a partot, legfeljebb egy-egy vízisport-eszköz van a partra kihúzva.
Mariannának nem igazán tetszett ez a part, nekem igen. Én az előzetesen látott fotók alapján ilyennek képzeltem, nem csalódtam. A vörös homok és a gipszszürke falak szokatlan kettőse
teszi érdekessé.

Nagyon finom vörös homokpart
Magas gipszfal
Itt is letáboroztunk. Én teljes lendülettel mentem a lassan mélyülő, nagyon finom vörös homokos partról a vízbe, a nejem is bejött egy darabig, de ő később inkább a napozást választotta.
A Xi-beach-en nem időztünk annyit, mint a Platia Ammos-on, hamarabb összepakoltunk. A vörös homokot viszont nehezebb volt letakarítani a lábunkról, ez más, mint a köves strandok.
Elindultunk hazafelé. Lixouri-ig ismeretlen úton, majd onnan ugyanazon, amelyen odáig jöttünk délelőtt. Hazafelé még betértünk az Argostolitól nem messze, a Skala felé vezető úton jobb kéz felől található LIDL-áruházba, a skalai vásárlásoknál egy picit nagyobb bevásárlásra.
Tényleg igaz a mondás, hogy hazafelé jobban gurul a szekér. ¾ 6-ra Skala-ban voltunk.
A mai napon 174 km-t tettünk meg.
Ezen az estén sem hagytuk ki a városi sétát. Este 10 körül lefeküdtünk. Úgy terveztük, hogy másnap, az utolsó autós napunkon már egy kicsit kevesebbet fogunk autózni, de azért még megnézzük azokat a helyeket, amelyeket semmiképpen sem akartunk kihagyni.