2010. szeptember 15. (szerda)
2/2. rész
A
kipouriai monostornál eltöltött rövid idő után továbbmentünk. Az út innentől
kezdve ismét felfelé vezet, Kaminarata irányába. Nekünk azonban mindössze 1,5-2
km-t kellett megtenni, hogy a Platia Ammos-hoz levezető kis murvás utat
megtaláljuk.
Az
országút és a levezető út kereszteződésénél egy elkerített udvarral körülvett
kis házikó is volt. Az itteni murvás rész elég széles volt, a kocsit a kerítés
mellett egy kisebb pineafenyő árnyékában parkoltuk le. Még így is elég nagy
hely maradt az esetlegesen autóval lehajtók számára.
| A Platia Ammos-ra vezető murvás út – a közhiedelemmel ellentétben autóval is jól járható |
| A kis parkoló végénél oldalra lepillantva |
Gyalogosan
indultunk neki a beach-nek, kb 500 métert kellett menni a lefelé kanyargó kis
szerpentinen. A Pefanistól kapott autós térképen ezt a részt fehér színnel jelezték,
a legalacsonyabb rendű útként volt feltüntetve. Mivel az út minőségét
egyáltalán nem ismertem, és korábban olvastam már erről az útról elrettentő
véleményeket is, nem kockáztattam, hogy esetleges kár esetén – melyet az út
okoz az elég alacsony alvázú kis autóban – meg kelljen térítenem az okozott
kárt. Utóbb persze kiderült, hogy simán le lehetett volna hajtani (mint ahogy utólag
láttunk is három autót a lent kialakított kis parkolóban), de már nem mentünk
vissza, csak azért, hogy az autót is magunkkal vigyük.
A
levezető út végénél, a kis parkoló után kezdődött a Platia Ammos-hoz vezető út
neheze, a meredek lépcsőkön és rézsűn leereszkedni a partra.
Már
fentről olyan káprázatos a látvány, hogy az ember azt gondolja, ilyen a
valóságban nem is létezik, csak a mesékben, vagy csak ha álmodik. Mi sem
tudtuk, hogy valójában itt vagyunk-e, vagy csak a képzeletünk játszik velünk.
Valószerűtlen, szinte szürreális volt az egész, amit az általunk soha nem érzékelt
mélységben és színösszeállításban tündöklő tengerpart és a sziklák látványa okozott.
Elállt a lélegzetünk.
| Platia Ammos – ahogy először megpillantottuk |
| Lent a fürdőzők csak parányi hangyák |
| A levezető lépcsősor felső szakaszát nemrég újíthatták fel |
Majd
olyan gondolatom is támadt, hogy nem lehet véletlen, hogy ilyen eldugott helyen
bújik meg a Platia Ammos. Forgalom jószerével nincs is a szigetnek ezen a
nyugati szélén, elvétve jönnek a turisták is. Mintha a természet gondoskodna
róla, hogy ne kapja senki ingyen ezt az élményt: önmaga kényszeríti azt a
teremtményt, aki látni akarja a természetfeletti szépséget, hogy küzdjön meg a
látványért.
Hát,
én azt mondom, megéri. A mélység, amikor először lepillantasz, hirtelen talán
meg is szédít, de ahogy a szürkés-barnás sziklák és a sárgás-barnás part által körülölelve
rád mosolyog a kék és türkiz víz, az mesebeli. Ezt a látvány fotó, film nem
adja vissza, a térben kell tapasztalnod.
Nem
kis fizikai teljesítmény a partra lejutni. Először meredek betonlépcsőkön kell
ereszkedned lefelé, majd már lépcsőfokok nincsenek, csak a meredek, durva
felületű betonrézsű, még lentebb pedig keskeny fapallókon kell egyensúlyozni
lefelé. A fapadlókra keresztben azért ütöttek léceket, hogy ne csússzon vissza
a lábad. Aztán hosszas ereszkedés után egyszerre csak lent vagy a hegyfal
tövében. Ezt követően még jó néhány tíz métert kell menni, hogy a sziklafaltól
a vízpartig eljuss.
| Fárasztó a lejutás |
| Még mindig menni kell |
Kicsit
megizzadtunk, mire leértünk – lefelé sem könnyű menni. Néhányan voltak csak a
parton. Nem többen, mint ahányan a fent parkoló autókkal jöhettek. Látszik,
hogy tényleg nehezen megközelíthető hely. A térképek közül sem jelzi mindegyik
a Platia Ammost. Pedig szerintem Kefalonia legvadregényesebb helye.
Valószínűleg a közelmúltban előfordult sziklaomlásoknak is szerepe lehet abban,
hogy nem nagyon reklámozzák. A lépcsőt is nem sokkal korábban állíthatták
helyre, mert a felső szakasza egész újnak látszott. Egyébként a sziklaomlás
veszélyére figyelmeztető feliratot is lehet látni a lejárónál.
A
turistainváziót sem biztos, hogy úgy bírná a Platia Ammos, mint például a
Myrtos-beach.
Azt
sem lehet tudni, hogy mikor lesz legközelebb akár olyan parányi földrengés is,
amely könnyedén lebillentheti a fenti ingatag sziklatömböket, melyek már most
is szinte csak késélnyi felületen támaszkodnak.
Bementünk
a vízbe, óriási érzés volt. A Myrtosnál is éreztük hasonlót, de ott sokan
voltak, az érzés nem teljesen így jött elő. Itt jobban átjárt bennünket, hogy a
miénk, parányi teremtményeké a természet gigantikus díszletei között minden,
amit látunk és érzékelünk. Körben az égbe törő sziklafalak, a part, a napsütés,
a tenger a csodaszínével, a hangok, tengerhullám-morajlás.
Ha
leállíthattam volna az időt, lehet, hogy megtettem volna.
A
tenger itt is gyorsan mélyül, mint a Myrtos-beachen. A víz nagyon kellemes
volt. A levegőben itt nem terjengett semmilyen dízelpára, mint ami a Myrtos-nál
néha-néha megcsapja az ember orrát a közelben horgonyzó hajók felől. Minden
tökéletes volt.
| Kavicsos, de szúrós szemcsék nélkül – inkább kellemes a talpnak |
| Vadregényes part |
| A víz kristálytiszta és nagyon kellemes |
| Nem tudom visszatérek-e valaha ide |
| Nagyon nehéz az út felfelé |
Kb.
másfél-két óra múlva fájó szívvel ugyan, de összeszedtük a strandcuccainkat,
szedelőzködtünk. Ki tudja, visszatérünk-e valaha erre a helyre?
Az
álom és valóság közötti állapot véget ért, fel kellett menni oda, ahonnan
lejöttünk. Nem kis erőfeszítésbe került! Sokszor meg kellett állni pihenni,
közben újra és újra visszanéztünk, fényképezgettünk. Mintegy negyed óra alatt
felértünk ugyan, de még az autónkig is el kellett jutni. Az újabb jó tíz percbe
telt. Ráadásul a nap nagyon tűzött, a
fehér murvás útról is vakítóan verődött vissza a fény. Azt kell mondjam, eléggé
szenvedtünk.
A
kocsinál végre felfrissítettük magunkat hideg itallal és gyümölcsevéssel, majd
indultunk. A fürdőruhánk rég megszáradt, mire az autóhoz értünk, úgy hogy le
sem cseréltük, hisz a következő úticélunk is strand volt, a Xi-beach.
| A Lixouri-félsziget békés, szelíd délnyugati része – útban a Xi-beach felé |
Szépen
haladtunk a hegyi utakon és a vártnál is hamarabb, könnyen, szinte
észrevétlenül jutottunk oda. A Xi-beach-nél komfortos, rendezett kis
autóparkolók vannak kialakítva, közvetlenül a strand mellett.
Nem
széles a part, amelynek középső szakaszán napernyők és napágyak erdeje van
telepítve, több sorban.
| Xi |
| Napernyő-erdő |
Ettől a középső résztől balra és jobbra napernyők és
nyugágyak már nem zavarják a partot, legfeljebb egy-egy vízisport-eszköz van a
partra kihúzva.
Mariannának
nem igazán tetszett ez a part, nekem igen. Én az előzetesen látott fotók
alapján ilyennek képzeltem, nem csalódtam. A vörös homok és a gipszszürke falak
szokatlan kettőse
teszi
érdekessé.
| Nagyon finom vörös homokpart |
| Magas gipszfal |
Itt
is letáboroztunk. Én teljes lendülettel mentem a lassan mélyülő, nagyon finom
vörös homokos partról a vízbe, a nejem is bejött egy darabig, de ő később
inkább a napozást választotta.
A
Xi-beach-en nem időztünk annyit, mint a Platia Ammos-on, hamarabb
összepakoltunk. A vörös homokot viszont nehezebb volt letakarítani a lábunkról,
ez más, mint a köves strandok.
Elindultunk
hazafelé. Lixouri-ig ismeretlen úton, majd onnan ugyanazon, amelyen odáig
jöttünk délelőtt. Hazafelé még betértünk az Argostolitól nem messze, a Skala
felé vezető úton jobb kéz felől található LIDL-áruházba, a skalai vásárlásoknál
egy picit nagyobb bevásárlásra.
Tényleg
igaz a mondás, hogy hazafelé jobban gurul a szekér. ¾ 6-ra Skala-ban voltunk.
A
mai napon 174 km-t tettünk meg.
Ezen az estén sem hagytuk ki a városi sétát. Este 10
körül lefeküdtünk. Úgy terveztük, hogy másnap, az utolsó autós napunkon már egy
kicsit kevesebbet fogunk autózni, de azért még megnézzük azokat a helyeket,
amelyeket semmiképpen sem akartunk kihagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése