2012. július 7., szombat


2010. szeptember 16. (csütörtök)

2/1. rész
Ezen a napon a kedden elmaradt antisamos-i strandolást mindenképpen pótolni akartuk.
A mai útvonalterv: Skala – Poros – Sami – Antisamos-beach – Sami – Argostoli – Lassi – Makris Gialos-beach – Svoronata – Metaxana – Skala volt.
Az Antisamos-beach-hez Samiba ma újra el kellett mennünk. Ezen kívül délutánra is beterveztük egy strand meglátogatását, amolyan igazi kényelmes, népszerű strandot választottunk, ahol a part és a víz is kiváló és ahol nyüzsög az élet.
Ismét kilenc óra körül indultunk, Sami-ig már ismerős úton jutottunk el. A táj szép volt, most is ugyanúgy gyönyörködtünk benne, mint első alkalommal, amikor erre jártunk.
Közben a benzinszint jelző ismét lement két pöcökig, úgy saccoltam, ha még hat litert beletankolunk, akkor legalább annyi benzinnel tudom majd visszaadni az autót a kölcsönzőnek, mint amennyivel elhoztuk. Úgy is lett, tankolás után a jelző felugrott 4 pöcökig, én pedig reméltem, hogy 2-nél nem fog lejjebb menni a nap végére.
Sami-ban a tankolás után végighajtottunk a főutcán. Annak a végénél található a kikötői rész, kis térrel. Kicsit sétálgattunk a környéken, majd autóba ültünk és nem visszafelé indultunk, hanem a kikötő mellett tovább vezető útra, amely a híres Antisamos-beach-hez vezet.
Az odavezető kétirányú út nagyon keskeny, sok helyen két autó csak akkor fér el egymás mellett, ha kölcsönösen lehúzódnak. Nem könnyű, mert az egyiket a hegyoldal, a másikat a szakadék nehezíti az efféle tevékenységében.
Olyan félúton lehettünk, amikor megálltunk egy kilátópontnál. Balra gyönyörű panoráma nyílik a tengeröbölre, jobbról, a hegyoldal alján az árnyas fák tövében békésen kérődző kecskék heverésznek. Nagyon szelídek, közelről, akár egy méterről is lehetett fotózni őket.

Kilátás a Sami-öbölre
Még pózolnak is
Innen még kb. öt percbe telik a beach-re lejutni. Ezt a partot is láttam már korábban különböző felvételeken, de Antisamos-beach-ről is csak ugyanazt mondhatom, hogy nem csalódtam, még szebb, mint a képeken. Fenséges varázsa a helyszínen még jobban érvényesül. Fehér kövek, kristálytiszta, átlátszó víz, nagyon békés hely.

Hosszú, fehér köves part
 
Kristálytiszta tenger
A békességet már-már ünnepélyességgé fokozta, hogy a part előtti sík térségen a nagy autóparkoló melletti részen meghúzódó büfé (kiírva angolul: „CANTEEN”) hangszóróiból nagyon szép zene szólt. Nem tolakodóan, de azért jól betöltötte a teret. Először volt egy lassúbb tempójú (ha jól ismertem fel) Annie Lennox-szám is, de ami feltette a koronát a „feeling”-re, az egy komolyzenei darab volt. Nem ismertem fel, de egy nagyon ünnepélyes, lassú, amolyan szélesen áradó (largo) részlet volt, ami nagyon illett oda. A nagy, méltóságteljes, de lágy kontúrú zöld hegyek lábánál húzódó csodaszép parthoz. (Szerintem nem véletlenül adták ezt a zenét, a DJ jó dramaturg lehetett.)
Itt is letáboroztunk, nem voltunk túl sokan, de a Kefalonián gyakori kis beach-ekhez képest olyan széles és hosszú volt a part, hogy szinte elvesztünk egymás mellett. Úgy, mintha egy régi görög színház hatalmas színterén lettünk volna, ahol a nézőtér szerepét a félkörben magasodó hegyek töltik be.
Ha a Myrtos-beach-re azt mondtam, hogy a beach-ek királya, akkor az Antisamos a beach-ek királynője. És egy királynő mindenképpen szebb a királynál.

Antisamos-beach – A királynő
A zöld minden színében pompázik
Vagy két órát tartózkodtunk itt, többször úszkáltunk a nagyon szelíd, bársonyos, kristálytiszta vízben, mely a hegyek színét visszaadva a zöld minden árnyalatában csillogott.
Mennünk kellene, mondogattuk, de valahogy nem tudtunk elszakadni ettől a helytől. Egyszer azonban mégis rá kellett szánnunk magunkat.
Még maradtunk volna, de újabb strandot is szerettünk volna délután meglátogatni, így nem volt más választásunk.

Egy másik kilátópontnál
Innen is gyönyörű kilátás nyílik
Olyan út következett, amelyen kefaloniai tartózkodásunk alatt még nem jártunk. Sami-ból ezúttal nem Poros felé, amerről jöttünk, hanem Argostoli felé vettük az irányt. Ez az út is átszeli a szigetet, a keleti parttól nyugat felé, egész az Argostoli-öbölig, de ez az átszelés egy picit hosszabb, mint a keddi Agia Efimia – Myrtos útvonal. Északabbra „keskenyebb” a sziget. Ettől függetlenül – mivel az egész sziget nem túl nagy – ez az átkelés is mindössze 25 km lehetett. Viszont ez a szakasz is szinte teljes egészében kanyarokból áll, a hegyi utak minden jellegzetességével.
Valószínűleg a változatos táj köthette le figyelmünket, de szokatlanul gyorsan megérkeztünk Argostoli-ba. Hanem itt aztán…!
Még egy ilyen hangyaboly helyet! Több volt az autó és az ember, mint a szabad útfelület. Kerülgetés, kerülgetés, káosz nyomai (legalábbis számomra). Innen kellett volna megtalálni a Lassi felé vezető utat.
Haladtunk egyre beljebb a városba, jobbról a Koutavos-öböl. Elhagytuk a Drapano hidat is. Mentünk, mentünk. Még nagyobb lett a tömeg, az autók egymás hegyén-hátán próbáltak előrejutni. Mivel az út szélén tömött sorokban parkoltak is, az autók folyamatosan kiálltak, beálltak, keresztben álltak, nem tudtak mozdulni, feltartották a sort. Kikerülni lehetetlen volt bármelyiket is, a sor többet állt, mint haladt. Ha meg lehetett volna, akkor a gyalogosok léptek akcióba a kocsik között. A nejem mondta (akinek a cikcakkozás és kerülgetés közepette több ideje volt a becsatlakozó kis utcákat és a jelzéseket is figyelni a nagy kavalkádban), hogy többek között egy Lassi útirányjelző táblát is látott balra a gyalogosok feje mögött felbukkanni.
Jó, addig rendben, most már csak meg kellett volna tudni fordulni, hogy visszajövet le tudjunk térni Lassi irányába. Még haladtam előre egy jó darabon, amíg egy adandó alkalommal meg nem tudtam fordulni. Visszafelé aztán sikerült a nagy dugó közepette behajtani (immár) jobbra, a Lassi felé mutató táblánál.
Mit mondjak, ott még nagyobb tolongás fogadott. Egy negyven méteres szakasz után rögtön egy kis körforgalom következett, annak a túlsó oldalán kellett volna egyenesen tovább menni. (6 óránál mentünk be, 12-nél kellett kimenni.) A tumultus nehézségeit fokozta, hogy az út közben erősen emelkedett. Ráadásul, ahogy kiértünk 12-nél, az út meredeksége erősödött. Nem akarom eltúlozni a dolgot, mert nem mértem le az emelkedő szögét, de nekem, aki egyébként is az Alföldön élek és hegyi utakon nem hogy nem vezetek, de hegyet is csak ritkán látok, nagyon szokatlan volt az egész helyzet. Az autónkból az előttünk lévő kocsi farát, azzal együtt pedig az eget láttuk, olyan szögben voltunk. Próbáltunk feljutni a stoptáblával védett, keresztező útra, úgy, hogy közben haladtunk, megálltunk, haladtunk, megálltunk, de kegyetlen meredek volt a felvezető út. A kézifékes indulást mindenesetre a sík vidéken lakók jó, ha gyakorolják. Hála az égnek, egyszer sem gurultam vissza a mögöttem álló kocsira, pedig az állandóan a mi autónk fenekében volt. Szépen egyesével fogytak előlünk az autók, aztán egyszer csak nekünk is sikerült kilőni, feltornáztuk magunkat a keresztező főútra. Ez már a Lassi irányába vezető út volt.
Persze, valószínűleg más, könnyebb úton is rátérhettünk volna a Lassi felé vezető útra, előtte és utólag is lehet ilyet találni a térképen, de ki tudja mennyivel több időbe telt volna. Örültem, hogy az adandó első alkalommal elhagyhattam azt az eszeveszett káoszt, amit az argostoliak forgalomnak neveznek.
/a napnak folytatása következik/