2010. szeptember 16. (csütörtök)
2/1. rész
Ezen
a napon a kedden elmaradt antisamos-i strandolást mindenképpen pótolni akartuk.
A
mai útvonalterv: Skala – Poros – Sami – Antisamos-beach – Sami – Argostoli – Lassi
– Makris Gialos-beach – Svoronata – Metaxana – Skala volt.
Az
Antisamos-beach-hez Samiba ma újra el kellett mennünk. Ezen kívül délutánra is beterveztük
egy strand meglátogatását, amolyan igazi kényelmes, népszerű strandot
választottunk, ahol a part és a víz is kiváló és ahol nyüzsög az élet.
Ismét
kilenc óra körül indultunk, Sami-ig már ismerős úton jutottunk el. A táj szép
volt, most is ugyanúgy gyönyörködtünk benne, mint első alkalommal, amikor erre
jártunk.
Közben
a benzinszint jelző ismét lement két pöcökig, úgy saccoltam, ha még hat litert
beletankolunk, akkor legalább annyi benzinnel tudom majd visszaadni az autót a
kölcsönzőnek, mint amennyivel elhoztuk. Úgy is lett, tankolás után a jelző
felugrott 4 pöcökig, én pedig reméltem, hogy 2-nél nem fog lejjebb menni a nap
végére.
Sami-ban
a tankolás után végighajtottunk a főutcán. Annak a végénél található a kikötői
rész, kis térrel. Kicsit sétálgattunk a környéken, majd autóba ültünk és nem
visszafelé indultunk, hanem a kikötő mellett tovább vezető útra, amely a híres
Antisamos-beach-hez vezet.
Az
odavezető kétirányú út nagyon keskeny, sok helyen két autó csak akkor fér el
egymás mellett, ha kölcsönösen lehúzódnak. Nem könnyű, mert az egyiket a
hegyoldal, a másikat a szakadék nehezíti az efféle tevékenységében.
Olyan
félúton lehettünk, amikor megálltunk egy kilátópontnál. Balra gyönyörű panoráma
nyílik a tengeröbölre, jobbról, a hegyoldal alján az árnyas fák tövében békésen
kérődző kecskék heverésznek. Nagyon szelídek, közelről, akár egy méterről is
lehetett fotózni őket.
| Kilátás a Sami-öbölre |
| Még pózolnak is |
Innen még kb. öt percbe telik a beach-re lejutni. Ezt a
partot is láttam már korábban különböző felvételeken, de Antisamos-beach-ről is
csak ugyanazt mondhatom, hogy nem csalódtam, még szebb, mint a képeken.
Fenséges varázsa a helyszínen még jobban érvényesül. Fehér kövek,
kristálytiszta, átlátszó víz, nagyon békés hely.
| Hosszú, fehér köves part |
| Kristálytiszta tenger |
A
békességet már-már ünnepélyességgé fokozta, hogy a part előtti sík térségen a nagy
autóparkoló melletti részen meghúzódó büfé (kiírva angolul: „CANTEEN”) hangszóróiból
nagyon szép zene szólt. Nem tolakodóan, de azért jól betöltötte a teret.
Először volt egy lassúbb tempójú (ha jól ismertem fel) Annie Lennox-szám is, de
ami feltette a koronát a „feeling”-re, az egy komolyzenei darab volt. Nem
ismertem fel, de egy nagyon ünnepélyes, lassú, amolyan szélesen áradó (largo)
részlet volt, ami nagyon illett oda. A nagy, méltóságteljes, de lágy kontúrú
zöld hegyek lábánál húzódó csodaszép parthoz. (Szerintem nem véletlenül adták
ezt a zenét, a DJ jó dramaturg lehetett.)
Itt
is letáboroztunk, nem voltunk túl sokan, de a Kefalonián gyakori kis
beach-ekhez képest olyan széles és hosszú volt a part, hogy szinte elvesztünk
egymás mellett. Úgy, mintha egy régi görög színház hatalmas színterén lettünk
volna, ahol a nézőtér szerepét a félkörben magasodó hegyek töltik be.
Ha
a Myrtos-beach-re azt mondtam, hogy a beach-ek királya, akkor az Antisamos a
beach-ek királynője. És egy királynő mindenképpen szebb a királynál.
| Antisamos-beach – A királynő |
| A zöld minden színében pompázik |
Vagy
két órát tartózkodtunk itt, többször úszkáltunk a nagyon szelíd, bársonyos,
kristálytiszta vízben, mely a hegyek színét visszaadva a zöld minden
árnyalatában csillogott.
Mennünk
kellene, mondogattuk, de valahogy nem tudtunk elszakadni ettől a helytől.
Egyszer azonban mégis rá kellett szánnunk magunkat.
Még
maradtunk volna, de újabb strandot is szerettünk volna délután meglátogatni,
így nem volt más választásunk.
| Egy másik kilátópontnál |
| Innen is gyönyörű kilátás nyílik |
Olyan
út következett, amelyen kefaloniai tartózkodásunk alatt még nem jártunk.
Sami-ból ezúttal nem Poros felé, amerről jöttünk, hanem Argostoli felé vettük
az irányt. Ez az út is átszeli a szigetet, a keleti parttól nyugat felé, egész
az Argostoli-öbölig, de ez az átszelés egy picit hosszabb, mint a keddi Agia
Efimia – Myrtos útvonal. Északabbra „keskenyebb” a sziget. Ettől függetlenül –
mivel az egész sziget nem túl nagy – ez az átkelés is mindössze 25 km lehetett.
Viszont ez a szakasz is szinte teljes egészében kanyarokból áll, a hegyi utak
minden jellegzetességével.
Valószínűleg
a változatos táj köthette le figyelmünket, de szokatlanul gyorsan megérkeztünk
Argostoli-ba. Hanem itt aztán…!
Még
egy ilyen hangyaboly helyet! Több volt az autó és az ember, mint a szabad
útfelület. Kerülgetés, kerülgetés, káosz nyomai (legalábbis számomra). Innen
kellett volna megtalálni a Lassi felé vezető utat.
Haladtunk
egyre beljebb a városba, jobbról a Koutavos-öböl. Elhagytuk a Drapano hidat is.
Mentünk, mentünk. Még nagyobb lett a tömeg, az autók egymás hegyén-hátán
próbáltak előrejutni. Mivel az út szélén tömött sorokban parkoltak is, az autók
folyamatosan kiálltak, beálltak, keresztben álltak, nem tudtak mozdulni,
feltartották a sort. Kikerülni lehetetlen volt bármelyiket is, a sor többet
állt, mint haladt. Ha meg lehetett volna, akkor a gyalogosok léptek akcióba a
kocsik között. A nejem mondta (akinek a cikcakkozás és kerülgetés közepette több
ideje volt a becsatlakozó kis utcákat és a jelzéseket is figyelni a nagy
kavalkádban), hogy többek között egy Lassi útirányjelző táblát is látott balra
a gyalogosok feje mögött felbukkanni.
Jó,
addig rendben, most már csak meg kellett volna tudni fordulni, hogy visszajövet
le tudjunk térni Lassi irányába. Még haladtam előre egy jó darabon, amíg egy
adandó alkalommal meg nem tudtam fordulni. Visszafelé aztán sikerült a nagy
dugó közepette behajtani (immár) jobbra, a Lassi felé mutató táblánál.
Mit
mondjak, ott még nagyobb tolongás fogadott. Egy negyven méteres szakasz után
rögtön egy kis körforgalom következett, annak a túlsó oldalán kellett volna
egyenesen tovább menni. (6 óránál mentünk be, 12-nél kellett kimenni.) A
tumultus nehézségeit fokozta, hogy az út közben erősen emelkedett. Ráadásul,
ahogy kiértünk 12-nél, az út meredeksége erősödött. Nem akarom eltúlozni a
dolgot, mert nem mértem le az emelkedő szögét, de nekem, aki egyébként is az
Alföldön élek és hegyi utakon nem hogy nem vezetek, de hegyet is csak ritkán
látok, nagyon szokatlan volt az egész helyzet. Az autónkból az előttünk lévő
kocsi farát, azzal együtt pedig az eget láttuk, olyan szögben voltunk.
Próbáltunk feljutni a stoptáblával védett, keresztező útra, úgy, hogy közben
haladtunk, megálltunk, haladtunk, megálltunk, de kegyetlen meredek volt a
felvezető út. A kézifékes indulást mindenesetre a sík vidéken lakók jó, ha
gyakorolják. Hála az égnek, egyszer sem gurultam vissza a mögöttem álló
kocsira, pedig az állandóan a mi autónk fenekében volt. Szépen egyesével
fogytak előlünk az autók, aztán egyszer csak nekünk is sikerült kilőni,
feltornáztuk magunkat a keresztező főútra. Ez már a Lassi irányába vezető út
volt.
Persze,
valószínűleg más, könnyebb úton is rátérhettünk volna a Lassi felé vezető útra,
előtte és utólag is lehet ilyet találni a térképen, de ki tudja mennyivel több
időbe telt volna. Örültem, hogy az adandó első alkalommal elhagyhattam azt az
eszeveszett káoszt, amit az argostoliak forgalomnak neveznek.
/a napnak folytatása
következik/