2012. július 1., vasárnap


2010. szeptember 12. (vasárnap)

Ma reggel strandolni készültünk. Megettük szokásos kedvenc tejeskávénkat, illetve kakaónkat műzlivel, összepakoltunk és elindultunk. Lehet, hogy egy kicsivel korábban kellett volna, mert a nap már elég magasról sütött. Kb. negyed tíz lehetett. Nem a skalai, hanem a számunkra kellemesebb Kaminia-beach-et céloztuk meg. Hogy a Skala – Argostoli országút nagy forgalmát elkerüljük, elhatároztuk, hogy felmegyünk a hegyoldalra, majd onnan a Teknőc-part irányába mutató táblánál lemegyünk a kis úton. Így a főúton csak keresztben kell átkelnünk, a levezető úton pedig kb. negyedóra alatt a tengerparton vagyunk. Igaz, ez egy kis kerülőt jelent, de cserébe sokkal békésebb körülmények között gyalogolhatunk.

Hatalmas lombkoronájú örökzöld a hegyoldal felé vezető úton
Húsz perc alatt fel is jutottunk a hegyoldalra a már ismert teknőc-parti irányt mutató tábláig és ott letértünk a továbbra is felfelé kanyargó útról. Gondoltuk, jó felé megyünk. Térbeli elhelyezkedésünket és az egyes helyek pozícióit képzeletben betájolva jónak tűnt az irány. Csakhogy nemsokára véget ért a keskeny aszfaltút, az gyakorlatilag egy rövid szakasz után már murvás útnak sem volt nevezhető.  Inkább letaposott, köves, kavicsos földúttá vált, egy kvázi tanyaudvaron belüli úttá. Közben, ahogy kezdtünk elbizonytalanodni a kiválasztott útirányt illetően, egy házinyúl ugrándozott be előttünk a gazba. Majd nem sokkal ezután, szemben előttünk a csapás kellős közepén – de még biztonságos távolságban – két fához láncolt házőrző kutya jelezte előre, hogy ki az úr a környéken. Jobbnak láttuk visszafordulni, mert itt gyakorlatilag már út sem volt. Visszatérve az aszfaltos útra megkíséreltünk még egy kis leágazáson felmenni, de az az út szerintem a csillagos égbe ment fel, olyan meredek volt, nem pedig le a Teknőc-partra. Egy magánterületre vezető út lehetett, mert a meredély szélén kapuoszlop és azon valamiféle felirat is jelezte az objektum mibenlétét.
Így vissza kellett mennünk le, majdnem egészen a városig (újabb negyedóra) és onnan mégis csak a főútvonal mentén – majd az arról levezető úton – értünk le a Kaminia-beach-re.

A Poros-Argostoli főút mentén – Skalától a Kaminia-beach felé
A remek idő, a csodás tenger, a kellemes part és víz kárpótolt bennünket a plusz gyaloglásért. Egyébként a gyaloglás is jólesett, meg, persze hozzá is vagyunk szokva. Itthon, lakóhelyünkön is sokszor (hetente egyszer-kétszer) lenyomunk 10-20 kilométert. Itt, a mai napon kb. 7-8 km-t tehettünk meg a reggeli indulástól számítva.

Finom a part
Délután fél háromig fürödtünk, napoztunk, majd visszaindultunk. Nem akartam a néhány nappal ezelőtti hibába esni, amikor is megégtem a napon. A hazafelé vezető útnak így is „biztonsági” öltözékben vágtam neki. A rajtam lévő pólóing tetejére egy másik fehér pólót még pluszban a nyakamba kötöttem, a fejemet szalmakalap védte. A párom is kendőt terített a vállára. Tempósan haladva egy óra sem telt el és otthon voltunk.
Zuhanyozás, ebédelés, csendes pihenő következett. Azaz következett volna…
Itt emlékeztetek mindenkit, hogy új turnus érkezett tegnap. Mondanom sem kell, hogy egy illemtudó, a fiatalok kioktatását előszeretettel gyakorló, spanyolviaszt feltaláló nyugdíjas csapatról volt szó. Valami csoportos foglalásuk lehetett, mert ismerték egymást, folyton rohangáltak egymás szobájába (emeleti szintkülönbség nem számított), azt hihették, ha birtokba vették a szobák jó részét, akkor a többi egy-két szoba lakója már nem számít, alkalmazkodjanak hozzájuk.
Ajtódöngetés, üvöltözés, hangoskodás a folyosón, ez volt jellemző a viselkedésükre. Ha bekopogtattak egymáshoz, azt úgy tették, mint amikor régen a várkaput döngették meg.
Az külön tetszett, s az öröm az egész villában a tetőfokára hágott, amikor előkerült egy hetvenes évekbeli MK-25-ös kazettás magnó. (A hangját valószínűleg hangtölcsérrel, vagy zománcos lavórral erősítették.) Szórakoztatták nemcsak a ház, hanem talán még a három utcára lévő Hermes apartman lakóit is.
Hozzá kell tennem, hogy az előző turnus tagjai (akikkel mi is idejöttünk Kefaloniára és akik nagy része tegnap hazautazott), köztük a mi közvetlen erkélyszomszédjaink is jórészt fiatal, huszon-, vagy harmincegynéhány éves emberek voltak. De közülük mindenki intelligens volt, tapintattal volt a többiekre. Tudom, nyaraláskor felszabadul az ember, kicsit lazább, többet megenged magának minden téren, na, meg többet is elnéz a másiknak. Az előző heti turnusnál, bár vidám és sokszor szertelen lehetett bárki is, senki nem lépte át a határt.
Nem szeretem a generációs vitákat, mégis felteszem a kérdést: akkor most melyik generációval van a baj?
(Kérdezem ezt én, aki sajnos, már benne járok az ötvenes éveimben…)
Mindegy, reméltük, hogy legalább másnap az egész kóceráj fogja magát és kollektíve elmegy a szigettúrára, estig haza sem jönnek.
Estefelé kirittyentettük magunkat és lévén vasárnap, beparádéztuk a várost. Nagyon kellemes idő volt, de ez jellemző a legtöbb itteni szeptemberi estére is. Vékony ruhában, vagy sortban lehet lenni késő estig, nem fázik az ember, még akkor sem, ha csak ücsörög valamelyik kerthelyiségben, vagy a parthoz közeli padokon. Ritkán fordul elő, hogy kissé lehűl a levegő, vagy esetleg erősebb szél fúj, amitől hűvösebbet érez az ember.
Csak későn mentünk haza, útközben gondoskodtunk a megcsappant gyümölcskészletünk pótlásáról is. A supermarketek (melyek Görögországban lehetnek egy egészen kis vegyesboltok is, mindent így neveznek) későig nyitva vannak. A forgalmas Solomos, ami azért a nagyobb vegyeskereskedések közé tarozik és ahol a legtöbbször vásároltunk, 23.30-ig tartott nyitva mindennap. A szórakozóhelyekről nem beszélve, azok tovább is, akár hajnalig.