2010. szeptember 12. (vasárnap)
Ma
reggel strandolni készültünk. Megettük szokásos kedvenc tejeskávénkat, illetve
kakaónkat műzlivel, összepakoltunk és elindultunk. Lehet, hogy egy kicsivel
korábban kellett volna, mert a nap már elég magasról sütött. Kb. negyed tíz
lehetett. Nem a skalai, hanem a számunkra kellemesebb Kaminia-beach-et céloztuk
meg. Hogy a Skala – Argostoli országút nagy forgalmát elkerüljük, elhatároztuk,
hogy felmegyünk a hegyoldalra, majd onnan a Teknőc-part irányába mutató
táblánál lemegyünk a kis úton. Így a főúton csak keresztben kell átkelnünk, a
levezető úton pedig kb. negyedóra alatt a tengerparton vagyunk. Igaz, ez egy
kis kerülőt jelent, de cserébe sokkal békésebb körülmények között gyalogolhatunk.
| Hatalmas lombkoronájú örökzöld a hegyoldal felé vezető úton |
Húsz
perc alatt fel is jutottunk a hegyoldalra a már ismert teknőc-parti irányt
mutató tábláig és ott letértünk a továbbra is felfelé kanyargó útról.
Gondoltuk, jó felé megyünk. Térbeli elhelyezkedésünket és az egyes helyek
pozícióit képzeletben betájolva jónak tűnt az irány. Csakhogy nemsokára véget
ért a keskeny aszfaltút, az gyakorlatilag egy rövid szakasz után már murvás
útnak sem volt nevezhető. Inkább
letaposott, köves, kavicsos földúttá vált, egy kvázi tanyaudvaron belüli úttá.
Közben, ahogy kezdtünk elbizonytalanodni a kiválasztott útirányt illetően, egy
házinyúl ugrándozott be előttünk a gazba. Majd nem sokkal ezután, szemben
előttünk a csapás kellős közepén – de még biztonságos távolságban – két fához
láncolt házőrző kutya jelezte előre, hogy ki az úr a környéken. Jobbnak láttuk
visszafordulni, mert itt gyakorlatilag már út sem volt. Visszatérve az
aszfaltos útra megkíséreltünk még egy kis leágazáson felmenni, de az az út
szerintem a csillagos égbe ment fel, olyan meredek volt, nem pedig le a
Teknőc-partra. Egy magánterületre vezető út lehetett, mert a meredély szélén
kapuoszlop és azon valamiféle felirat is jelezte az objektum mibenlétét.
Így
vissza kellett mennünk le, majdnem egészen a városig (újabb negyedóra) és onnan
mégis csak a főútvonal mentén – majd az arról levezető úton – értünk le a
Kaminia-beach-re.
| A Poros-Argostoli főút mentén – Skalától a Kaminia-beach felé |
A
remek idő, a csodás tenger, a kellemes part és víz kárpótolt bennünket a plusz
gyaloglásért. Egyébként a gyaloglás is jólesett, meg, persze hozzá is vagyunk
szokva. Itthon, lakóhelyünkön is sokszor (hetente egyszer-kétszer) lenyomunk
10-20 kilométert. Itt, a mai napon kb. 7-8 km-t tehettünk meg a reggeli
indulástól számítva.
| Finom a part |
Délután
fél háromig fürödtünk, napoztunk, majd visszaindultunk. Nem akartam a néhány
nappal ezelőtti hibába esni, amikor is megégtem a napon. A hazafelé vezető
útnak így is „biztonsági” öltözékben vágtam neki. A rajtam lévő pólóing
tetejére egy másik fehér pólót még pluszban a nyakamba kötöttem, a fejemet
szalmakalap védte. A párom is kendőt terített a vállára. Tempósan haladva egy
óra sem telt el és otthon voltunk.
Zuhanyozás,
ebédelés, csendes pihenő következett. Azaz következett volna…
Itt
emlékeztetek mindenkit, hogy új turnus érkezett tegnap. Mondanom sem kell, hogy
egy illemtudó, a fiatalok kioktatását előszeretettel gyakorló, spanyolviaszt
feltaláló nyugdíjas csapatról volt szó. Valami csoportos foglalásuk lehetett,
mert ismerték egymást, folyton rohangáltak egymás szobájába (emeleti
szintkülönbség nem számított), azt hihették, ha birtokba vették a szobák jó
részét, akkor a többi egy-két szoba lakója már nem számít, alkalmazkodjanak
hozzájuk.
Ajtódöngetés,
üvöltözés, hangoskodás a folyosón, ez volt jellemző a viselkedésükre. Ha
bekopogtattak egymáshoz, azt úgy tették, mint amikor régen a várkaput döngették
meg.
Az
külön tetszett, s az öröm az egész villában a tetőfokára hágott, amikor
előkerült egy hetvenes évekbeli MK-25-ös kazettás magnó. (A hangját
valószínűleg hangtölcsérrel, vagy zománcos lavórral erősítették.) Szórakoztatták
nemcsak a ház, hanem talán még a három utcára lévő Hermes apartman lakóit is.
Hozzá
kell tennem, hogy az előző turnus tagjai (akikkel mi is idejöttünk Kefaloniára és
akik nagy része tegnap hazautazott), köztük a mi közvetlen erkélyszomszédjaink
is jórészt fiatal, huszon-, vagy harmincegynéhány éves emberek voltak. De
közülük mindenki intelligens volt, tapintattal volt a többiekre. Tudom,
nyaraláskor felszabadul az ember, kicsit lazább, többet megenged magának minden
téren, na, meg többet is elnéz a másiknak. Az előző heti turnusnál, bár vidám
és sokszor szertelen lehetett bárki is, senki nem lépte át a határt.
Nem
szeretem a generációs vitákat, mégis felteszem a kérdést: akkor most melyik
generációval van a baj?
(Kérdezem
ezt én, aki sajnos, már benne járok az ötvenes éveimben…)
Mindegy,
reméltük, hogy legalább másnap az egész kóceráj fogja magát és kollektíve
elmegy a szigettúrára, estig haza sem jönnek.
Estefelé
kirittyentettük magunkat és lévén vasárnap, beparádéztuk a várost. Nagyon
kellemes idő volt, de ez jellemző a legtöbb itteni szeptemberi estére is.
Vékony ruhában, vagy sortban lehet lenni késő estig, nem fázik az ember, még
akkor sem, ha csak ücsörög valamelyik kerthelyiségben, vagy a parthoz közeli
padokon. Ritkán fordul elő, hogy kissé lehűl a levegő, vagy esetleg erősebb
szél fúj, amitől hűvösebbet érez az ember.
Csak későn mentünk haza, útközben gondoskodtunk a
megcsappant gyümölcskészletünk pótlásáról is. A supermarketek (melyek
Görögországban lehetnek egy egészen kis vegyesboltok is, mindent így neveznek)
későig nyitva vannak. A forgalmas Solomos, ami azért a nagyobb
vegyeskereskedések közé tarozik és ahol a legtöbbször vásároltunk, 23.30-ig
tartott nyitva mindennap. A szórakozóhelyekről nem beszélve, azok tovább is,
akár hajnalig.