2012. július 18., szerda


Záró gondolatok
Elszállt a három hét, a története immár írásban is kész. Lehetett volna egy hét, vagy kettő, tán dúsabb is lett volna a beszámoló. Ha húsz, vagy harmincévesek lennénk, biztos kalandosabb, érdekesebb is lenne. Eredetileg a naplóírás sem jutott eszembe, csak időközben érlelődött meg a gondolat. Az olvasó számára az utolsó hetünk történése és leírása a hasonlóan ismétlődő napok miatt esetleg unalmas is lehet. Számunkra nem volt az, nagyszerűen teltek ott napjaink. A tenger mellett bármikor, akár hosszú heteken keresztül is el tudnánk viselni még azt is, ha egyáltalán nem történne velünk semmi. De ilyen nincs, akkor is óriási élmény ott lenni, ha látszólag minden eseménytelen. Elég, ha rád süt a nap, borzol a szellő és miközben lehunyod a szemed, betölt a tenger semmihez sem hasonlítható, végtelen nyugalmat árasztó hangja.

Jó déltengeri nyaralást mindenkinek!

               … a következő mediterrán örömökig…

2012. július 17., kedd


2010. szeptember 25. (szombat) – szeptember 26. (vasárnap)

Hajnalban olykor még mindig behallatszott, hogy kinn esik, s csak remélni tudtuk, hogy a délelőtti órákra eláll. Reggel hatra ébresztőre állítottuk a telefonunkat, mert kilencig, mikorra el kellett hagyni a szobát még rengeteg tennivalónk volt. Magunkat és a csomagjainkat is útrakészre kellett varázsolni. Aki csomagolt már, az tudja, hogy ilyenkor repül az idő, pedig a legapróbb dolognak sem szabad kifelejtődni a sorból. Előző este elvégeztük ugyan a csomagolás nagy részét, de a három hétre való cuccból még így is maradt. Nagyrészt azok a dolgok, amikre még ma is szükség lehetett. Na, meg az úti holmi. Az autóbuszra utasterébe felviendő kézipoggyászba csak a legszükségesebbeket hagytuk. Olyan dolgokat, amelyek kellhetnek az úton. Ezekhez tartozott a kb. huszonnégy órára szolgáló enni- és innivaló, úti takaró, melegebb felsőruha, okmányok, egyéb apró-cseprő tárgyak, s így máris terjedelmes a nagy utazótáskákon kívüli kisebb-nagyobb szatyrok halmaza.
Az útra szendvicseket és friss péksütiket is terveztünk vinni. Ehhez még le kellett szaladni a pékségbe, amit magamra vállaltam, annál is inkább, mert az eső nem állt el teljesen. Amikor elindultam, szemerkélt, de útközben kezdett kicsit beleerősíteni, így kocogóra vettem a figurát. Sikerült olyan korán érnem a pékséghez, hogy még épp akkor vették át az árut, amit egy zárt kisteherautó (van) hozott. Közben az eső nagyon rákezdett, sűrű nagy cseppekben esett, mondhatni szakadt, így már nem is annyira siettem. A pékség fedett előteréből néztem és hallgattam a suhogó záport, s azt, hogy a víz hogyan árad le a lejtős főúton a part irányába.
Miután az árut átvette az eladó hölgy, kérdezte, hogy mit kérek. Közben már utánam is érkeztek, meglehetősen csapzottak voltak az esőtől. Én magam készre fóliázott szendvicset, valamint finoman illatozó nagy, vaníliás és csokis süteményeket vettem. A további útravalókat (főleg szomjoltókat, illetve gyümölcsöt) még napközben a szupermarketben terveztük beszerezni, időnk úgyis lesz rá. Strandolást egyébként még jó idő esetén sem terveztünk erre a napra, így, hogy bejött az esős idő, meg pláne nem.
Kilencre sikerült kipakolni és végérvényesen elhagyni a szobát. A csomagjainkat esőtől védett helyre raktunk, ugyanúgy, ahogy mások is. Más tennivaló nem volt, vártuk a buszt. Közben az eső hol elállt, hol gyengén esegetett. Amikor épp esőszünet volt, kimentünk az utcára is, hogy ne legyünk olyan sokan az apartman ennyi ember számára meglehetősen szűkös udvarán. Meg, hát a várakozás közben egyébként is elunja magát az ember, így érdekesebb volt.
Rendes időben, kb. 10 óra körül begördült a várt autóbusz. A szokásos menetrend szerint zajlott minden: az újak csomagjaikkal ki, a busz tovább a Hermes és az Anna apartmanokhoz, ott szintén az utasok és csomagok ki. Újabb kört tett a busz, ezúttal a hazautazók pakolhattak be. Ezt követően az autóbuszt (annak kitakarítása után) leparkolták és bezárták, csak a megbeszélt fél tizenkettes időpontra lehetett és kellett odamenni. A kézi poggyászok közül is mindent a buszban lehetett hagyni, elég volt csak annyi dolgot magunknál tartani, ami délelőtt a városban szükséges volt.
Az apartmanban egy (el nem foglalt) szobát kijelöltek, amelynek fürdőszobáját a városban tartózkodás alatt a hazautazók közül még bárki használhatta, így nem volt muszáj a városban az egyes vendéglátóhelyeken igénybe venni a mosdókat.
A gyülekezőig hátralévő nem túl hosszú idő alatt még sétáltunk a városban. Az eső ekkor szerencsére nem esett, de borult volt az ég. Úgy gondoltuk, hogy csak nem sokkal az indulás előtt vesszük meg a még néhány szükséges dolgot a Solomos Supermarketben, legalább feleslegesen nem kell cipelni azokat. A kis térre mentünk, ahol ez alkalommal nagyon sokan voltak, mi pedig néztük a jövő-menő embereket. Nem sok időt tölthettünk ott, az időjárás ugyanis nagyon gyanússá vált. Olyan fekete felhő közeledett az égen, hogy szinte besötétedett. Mondtam is a nejemnek, hogy szerintem jobb, ha indulunk, mert igaz, nincs messze a Solomos, de könnyen bőrig ázhatunk addig is, mire odaérünk.
Odaértünk a Solomoshoz, addigra már elég nagy cseppekben el is kezdett esni. Benn gyorsan összeszedegettük amit venni akartunk, majd a pénztárhoz mentünk. Egy pénztár volt benn, egy pedig kívül, a napellenzővel fedett rész alatt, mi a külsőhöz mentünk. Már amikor ott sorban álltunk is egyre jobban ömlött az eső. Férni is egyre inkább alig lehetett, mert aki tehette, az utcáról is behúzódott a védett részre.
Azt kell mondjam, ilyen esőt még életemben nem láttam. Itthon hozzá vagyunk szokva, hogy ha jön egy ekkora eső, az csak széllel jöhet, ömlik a víz, hajladoznak a fák. (A mögöttünk lévő éjszakán egyébként itt is erős széllel, zivatarral fűszerezve érkezett a sok eső, ami még az erkélyajtónk alatt is befolyt.)
De ez a késő délelőtti eső itt Kefalonián nagyon ismeretlen és szokatlan volt számunkra. Szerintem valahogy így eshet a trópusokon is. A falevelek meg sem rezdültek, olyan szélcsend volt, viszont az eső szokatlan mennyiségben ömlött alá. Szinte csak egy vízfüggönyt lehetett látni, ahogy néztünk kifelé a fedett rész alól. Az utca néhány méterre található túloldalát, a szemközti kávézóban ülők arcát már nem lehetett látni, a szürke függöny láthatatlanná tette. Az úton is árként hömpölygött alá a sok víz.
A Solomos tulajdonosa egyik családtagjával, vagy alkalmazottjával folyamatosan azzal küzdött, hogy a külső rész fölötti védőernyőkön felgyülemlett hatalmas mennyiségű esővizet lezúdítsa az ernyőről, mert félő volt, hogy azokat leszakítja a víz óriási súlya. És ezt folyamatosan tenniük kellett. Alig értek végig, kezdhették elölről: a víz által behomorított ponyvát rudakkal több helyen felnyomták, a víz pedig iszonyatos csattanással csapódott az üzlet előtti járdára.
Telt az idő, az eső nem akart szűnni, de még csendesedni sem. Nekünk pedig (és persze másoknak is) időre ott kellett lenni az autóbusznál. A Solomostól a trafikon kissé túl, az Anna apartman közelében parkoló buszig jó 200-300 méter lehetett csak az út. (Ha jól saccolom.) Normál esetben ez nem lett volna távolság, de ilyen időben igen, ekkora esőben akár öt méteren belül is bőrig lehetett volna ázni. Mindenesetre vártunk, ameddig lehetett. Úgy gondoltuk, hogy az egyébként sűrű egymásutánban található üzletek, tavernák, kávézók esetleges fedett részeit is igénybe vesszük, ha futni kell, cikázni fogunk fedett helytől fedett helyig, egyszer majdcsak odaérünk.
Végül is szerencsénk volt, mert egyszer csak elkezdett csendesedni az eső, mi pedig elindultunk. Így legalább a szórványos esőcseppeket leszámítva nem áztunk. Legalábbis felülről. A lábainkkal viszont csak úgy volt ajánlatos lépni, ha előtte jól megnéztük, hogy hová lépünk. Víz volt mindenhol, pedig lejtős volt az út. Széles patak szaladt lefelé, fentről folyamatosan jött az utánpótlás.
Gyorsan haladtunk, így még nem is érkezett el a gyülekező ideje, már a trafiknál voltunk. Hogy az immár csendesebb eső se áztasson bennünket, a trafikkal szembeni butik külső fedett része alá húzódtunk, onnan azt is fogjuk látni, ha kinyitják a buszt. Többen ugyanígy gondolkoztak, mert nagyon sok, szintén a buszra váró ismerős várakozott már itt.
Aztán egyszer csak mindenki felszállhatott, s elbúcsúztunk Skala-tól. Elindultunk a komphoz, Poros kikötővárosba.

Poros hegyeit is elérte a sötétszürke felhő
Huszonkét nap alatt csak 3 napon volt rossz idő – mindig szombaton, a turnusváltás napján
Kyllini helyett Patraszba indulunk
Mondani sem kell, Poros-ban is borult volt az ég, de mivel 12 km-re található Skala-tól, az lett volna a meglepő, ha nem így lett volna. Szerencsére, amikor kiszálltunk a buszból éppen nem esett, úgy hogy nyugodt körülmények között szállhattunk fel a hajóra. A beszállást követően a hajóból viszont már azt láthattuk, hogy itt is eleredt az eső. És ez még jó darabon így volt, miután eltávolodtunk a szigettől.

Az indulást követően itt is eleredt az eső
Sőt, egyre intenzívebben esett
A komp utazótere
Sajnos a Kyllini szárazföldi kikötőbe kompjáratot üzemeltető cég dolgozóinak sztrájkja miatt változott az utazási terv. Egy másik társasággal kellett mennünk, nekik viszont csak a távolabbra található Patras kikötővárosba indult járata. A kompút várható ideje így a szokásos másfél óra helyett kb. három és fél órára növekedett. (Igaz, hogy az autóbusz ezzel nyert némi utat, s valamelyest rövidebb távot kellett megtennie, de ez a nyereség időben kevesebb volt, mint amennyit a tengeri utazás során veszítettünk.)

Patrasz kikötője
A nagyon szép Rio Antirio-híd, sajnos csak a buszból fotózva
A patras-i kikötést követően mindenki gyorsan beült a buszba és nagy lendülettel indultunk neki a hosszú útnak.
Az autóbuszos utazás hazafelé, a nyaralást követően már nem olyan szívderítő, mint mikor még nyaralni indul az ember. Bár az jó, hogy a távollét után majd újra láthatjuk az itthoniakat, mégis valami furcsa üresség járja át az embert. Valami jónak vége szakad. Valahol olvastam régebben (sajnos, nem emlékszem ki mondta ezt), hogy ilyenkor az ember „meghal egy kicsit”. A buszon ilyenkor viszonylag csendesen (csendesebben, mint odafelé) telik az idő, szeretne mindenki minél hamarabb hazaérkezni.
Az éjszakát – a határátkelések idejét leszámítva – a legtöbben átaludtuk. A határátkelések simán és viszonylag gyorsan lezajlottak, kivéve az utolsó határt. Mind a szerb kilépőnél, mind a röszkei magyar beléptetésnél sokat várakoztunk, együtt összesen legalább két és fél-három órát. Szegeden szerencsére ehhez képest már gyorsan összejöttek a buszok, megvolt az utasok úti cél szerinti cseréje így mindenki folytathatta útját otthonáig.

2012. július 16., hétfő


2010. szeptember 24. (péntek)

A visszaszámlálás ugyan már napokkal ezelőtt megkezdődött, most mégis elérkeztünk oda, hogy az utolsó, még teljes egészében itt tölthető napunkra ébredtünk Kefalonián. Elméletileg ez a nap is hasonló lehet, mint a többi, de sajnos mégsem lesz ugyanaz. Ami a különbség, hogy este már csomagolni kell, így elkezdődik számunkra az átmeneti állapot. Még nyaralásra készülődéskor, otthon, a csomagolás is más. Rá kell ugyan szánni az időt akkor is, de az olyankor afféle örömteli időtöltés. Amikor vége a vakációnak és csomagolnod kell, már teljesen más.
Mindenestre próbáltuk úgy kezdeni a mai napot is, mint az eddigieket. Bár az erkélyünkről kinézve furcsa felhőket láttunk a hegy fölött, a gyalogtúráról ma sem szándékoztunk lemondani.

Reggel érdekes felhőket láttunk az erkélyünkről
Mehettünk volna a hegynek fel, arra már régen voltunk, de szívünk a tengerhez húzott bennünket, így a szokásos útvonalunkon Poros felé vettük az irányt a part menti úton.

Idilli kis strand a Skala-ról Poros felé vezető út mentén
Jól is tettük, hogy ezt az utat választottuk, mert a reggeli időponthoz képest szokatlanul meleg volt. A tenger frissítő hatását általában lehet érezni, ma kivételesen nem lehetett. Nem volt igazán fárasztó a gyaloglás, de az erőltetett tempó miatt az ingünkön hamarabb átütött az izzadság.
Valószínűleg észrevette ezt az egyik taverna tulajdonosa (vagy alkalmazottja) is, aki angolul próbált beinvitálni bennünket egy frissítőre. Come in, would you like to have some fresh orange juice? Udvariasan elhárítottuk és mentünk tovább. Úgy látszik, fogyatkoztak az angol vendégei, s így próbált lendíteni az üzleten. Egyébként is, ha összehasonlítom a hónap elejei helyzettel, már észrevehetően sokkal kevesebben vannak a nyaralók, elvégre szeptember vége van. Jó egy-másfél óra múlva visszafelé ismét leszólított bennünket, hátha meggondoltuk magunkat. Bizonyára látszott rajtunk, hogy kissé kitikkadtunk. Ezúttal sem tértünk be, jobbnak találtuk, ha nem zökkenünk ki a tempóból.
Ez egyébként Skala végétől nem messze történt, ahol az országút tengerpart menti oldalán egy nagy fa hajót megtestesítő (vagy abból átalakított) vendéglátóhely van. Az úttest másik oldalán pedig az ottani épületben egy másik.

Visszafelé már nagyon meleg volt, a felhők elillantak
Tíz óra már biztosan volt, mikorra a Renieri-be értünk. Frissítőként hideg gyümölcsöt ettünk. Volt még narancsunk, az különösen jólesett. Emlékszem, amikor először jártunk Görögországban és a piacon narancsot vásároltunk, először megijedtünk, hogy te jó ég, itt éretlen gyümölcsöt árulnak? Az ott frissen kapható gyümölcs színe ugyanis nem az itthon megszokott homogén narancssárga, hanem az „éretlen sárga” mellett tele van zöldes árnyalatokkal. Akkor azt hittük, hogy éretlen és biztosan savanyú. Amikor aztán megkóstoltuk, tapasztaltuk, hogy össze sem lehet hasonlítani az itthon vásárolt naranccsal. Még a lehető legzöldebbet is mézédesnek találtuk az itthoni érettnek vélt, narancssárga színűekhez képest.
Miután rendbe szedtük magunkat, Marianna készített néhány szendvicset, szőlőt mosott meg, majd magunkhoz vettük a strandcuccokat is, hogy még egy utolsó strandolásra lemenjünk a tengerhez. Ezúttal csak ide, a Skala-beach-re. A legrövidebb utat választottuk. A kis utcánknak a mindössze egy házra lévő közelebbi végéhez mentünk (a Poros – Skala – Argostoli út itt kanyarodik kilencven fokban balra), majd a főút kanyargós irányát követve gyorsan le is jutottunk a parthoz (néhány kanyart követően egyébként a főutca végén található kis fenyőligetes főteret is érinti az út). Mi persze nem mentünk el a főtérig. A gyógyszertárat nem sokkal elhagyva egy kis meredek, gyalogos levezető úton könnyen elérhető a part.
A strandolás kellemes volt, a nap nem tűzött élesen.

Skala-beach – szűrt napsütésben
Ahogy telt az idő, egyre gyanúsabb felhők kezdtek megjelenni az égen. Eddig, a csaknem három itt töltött hét alatt elég kevés olyan nap volt, amikor egyáltalán bármilyen felhő is zavarta volna a napsütést. Most szokatlan volt a légkör, de egyébként jó idő volt, sőt kifejezetten meleg.
Hazafelé menet egy nagyon pici kitérőt tettünk, nem azon a lejárón mentünk fel, ahol lejöttünk a partra, hanem 50-100 méterrel arrébb (déli irányban). Tettük ezt azért, hogy a parttól nem messze, de már magasabb helyen található, szépen feltárt régi római kori villa maradványait megnézzük. Egyszer már az első héten terepfelderítés közben jártunk itt ugyan, de még egyszer szerettük volna megnézni a jó állapotban fennmaradt romot.

A Skala-beach-re levezető útnál tábla is mutatja az ókori római villa helyét
Csak az alapok maradtak fenn, de így is annyira életszerű még a mai napig is, hogy képesek voltunk gondolatban visszaforgatni az idő kerekét, s kis fantáziával elképzeltük, hogy milyen nagyszerű villa lehetett ez a maga idejében. Ami meg közben eltelt idő, szerintem az emberiség történelmében csak egy szemvillanás. Ma sem vagyunk mások, az ember ugyanolyan (bizonyos szempontból még rosszabb), így akár most, napjainkban is itt virulhatna ez a ház a maga lakóival együtt.

Római kori villa maradványai
Nagyon jó állapotban fennmaradt, gyönyörű mozaikpadló
Középen érdekes, labirintusszerű, térhatású geometriai minták
A maga korában nagyszerű épület lehetett
Miután visszatértünk az apartmanba, elkezdtük elcsomagolni azokat a dolgokat, amelyek már biztosan nem kellenek. Rendszereztük, illetve átgondoltuk, hogy hogyan lehetne majd ésszerűen és helytakarékosan elpakolni.
Mivel még este vásárolni is akartunk, sok időnk nem volt, így vacsorázni sem szándékoztunk beülni sehova. Hogy azért éhen ne maradjunk, átugrottam a közeli kebaboshoz két pitás gyros-ért. Közben a feleségem folytatta a csomagolást.
Később elindultunk a még hiányzó ajándékokat beszerezni. Egy kisebb körutat tettünk a városban, többnyire célirányosan mentünk, már tudtuk, hogy mit akarunk megvenni és azt is, hogy hol.
Közben az időjárás egyre érdekesebb lett, feltámadt a szél, lehetett érezni, hogy változás következik. Tényleg úgy volt. Ha hosszabb ideig tart a vásárlás, akkor kaptunk volna a nyakunkba nem is akármilyen égi zuhanyt. Ahogy hazaértünk, óriási szélviharral, dörgéssel, villámlással csapott le a vihar. Az erkélyről előtte még gyorsan bementettük a kint száradó néhány holminkat, illetve az Renieri tulajdonát képező asztalterítőt is lekaptuk. Csak a műanyag asztal és székek maradtak kinn, a székeket felfordítottuk. Olyan heves eső volt, s épp olyan irányból, hogy a csukott erkélyajtónk alatt vastagon hömpölygött be a víz. Folyamatosan kellett műanyag vödörbe felitatni. Még jó, hogy itthon voltunk, mert a már jól megrakott utazótáskáinknak is aláfolyt volna a víz, így szerencsére a szoba másik végébe tudtuk menekíteni azokat.
Csomagoltunk tovább, csak néhány – főleg még holnap is használatos – dolog maradt ki.
Még nagyon sokáig, kis szünetekkel csaknem egész éjszaka hallatszott kintről a szórványos mennydörgés, illetve az eső hangja.

2012. július 15., vasárnap


2010. szeptember 23. (csütörtök)

Ismét és ezúttal utoljára a Kaminia-beach volt a mai strandolás helyszíne. Napos időre ébredtünk. Igaz, kicsit későn, mert éjszaka két alkalommal is szúnyogvadászatot kellett tartanunk. Bár összesen csak két szúnyog keserítette az életünket, mégis sikerült nekik feltörniük az éjszakai nyugalmunkat.

Gránátalmafa az egyik kertben a Kaminia-beach-re vezető úton

A késői indulás miatt csak tíz óra körül értünk le, ezen a napon a Skala - Argostoli úton szokatlanul nagy autóforgalom zajlott. A főútról a Mounda-beach-ig levezető kis úton már nyugalmas volt a helyzet.

A Mounda-beach-re levezető út
Kellemes sétával gyorsan le lehet érni





Kis kápolna a Mounda-beach-hez levezető út végénél

Mounda-beach - innen nyugatra még kb. 15 perc parti séta a Kaminia-beach
A víz ugyanolyan jó volt, mint két nappal korábban. A szél is ugyanúgy észak-északkeleti irányból fújt, csak most kicsit élénkebben. Néha kisebb fátyolfelhők kezdték szűrni a tűző napsugarat, a szél is produkált olykor egy-egy hevesebb rohamot. Olyannyira, hogy egy alkalommal a napernyőnket a vízből kellett kihalásznom. Ezt követően már ki sem nyitottuk, elég volt egyszer gyakorolni a rövidvágtát. Szerencsére napernyő nélkül is elég jól sikerült magunkat levédeni pólóinggel, kendővel, törülközővel és kalappal. A nap úgyis hol elbújt, hol előbukkant a fehér felhőfoszlányok közül.
Két óra tájban, amikor már a leterített fekvőhelyeinket is kezdte futóhomokkal betakarni a szél, hazaindultunk. Sűrűn megálltunk szedrezni, de így is gyorsan haladtunk, a hőség ezúttal nem lassított le bennünket.
Megebédeltünk, majd lustálkodtunk hat óráig. Este a városba mentünk. Vásároltunk jó néhány dolgot, bár a nagyobb beszerzésre az otthoniak részére csak holnap kerítünk sort.
Nagyjából már kinéztük, hogy kit milyen apróbb ajándékkal lepünk meg, holnap egy körben fogjuk megvenni azokat.
Közben, mivel a hosszú járkálásban megszomjaztunk, egy frissítőre is betértünk az egyik helyre, a főutcával párhuzamos keskeny utcában. Marianna egy narancslét ivott, én pedig egy pohár Mythos sört gurítottam le.
Este viszonylag korán lepihentünk, előtte azonban megkóstoltunk egy-két fajta baklavát, illetve kataifi-t, hogy tudjuk, melyikből lesz érdemes majd vinni haza. (Ez utóbbiak is hasonló alapanyagokból készülnek és hasonló ízűek, mint a baklava, csak kis vékony hengerformájúak.)

2012. július 14., szombat


2010. szeptember 22. (szerda)

Már korábban terveztük, hogy egy napon a délelőtti buszjárattal átmegyünk Poros kikötővárosba, majd visszafelé már gyalog jövünk. Útközben visszafelé így jobban szemügyre vehetjük a gyönyörű tájat, végigcsodálhatjuk a változatos tengerpartot. Tizenkét kilométer mindössze a távolság, ennyit minden különösebb megterhelés nélkül meg lehet tenni. Egyetlen ellenfél lehet, az időjárás.
Annál is inkább szerettünk volna átmenni, mert a korábbi ott tartózkodásunk idején láttunk néhány olyan ajándéktárgyat, amelyek megtetszettek és amilyeneket azóta sem láttunk egyetlen üzletben sem.
Ezek voltak a terveink, de ehhez bízni kellett abban, hogy nem tűz száz ágra a nap, valamint nem esik az eső.
És csodák csodája, ezen a reggelen felhős, majdnem hogy borongós reggelre ébredtünk. Ha így is maradna, ideális lenne az idő a gyalogtúrához. Megreggeliztünk, lassan készülődtünk az induláshoz, így telt a délelőtt első fele. Közben a felhős ég mit sem változott. Lementünk a part menti kis főtérre, ott a buszmegálló. Többekkel − főként angolokkal − együtt, vártunk az autóbusz érkezésére. Amennyit a múltkori megfigyelésünk alkalmával késett, most körülbelül ugyanannyival hamarabb jött. Rögtön fel is engedte sorra az utasokat. Mi is felszálltunk, a sofőrtől megvettük a fejenként 1,50 €-ba kerülő jegyet, majd vártuk az indulást. Tényleg mindig nem erősségük a pontosság, mert a busz 11.30 helyett 5 perccel hamarabb kigurult a megállóból. Éppen akkor az esőcseppek is megjelentek a busz ablakán, aminek nem örültünk. Ha szurkoltunk is korábban, hogy ne süssön a nap, ekkora időjárásromlásnak azért nem örültünk, hisz visszafelé nem akartunk esőben gyalogolni, vagy hogy egy esetleges nagyobb eső után az autók még csapják is a vizet. Kb. húsz perc alatt értünk Poros-ba, közben az eső folyamatosan esett, a busz ablaktörője folyamatosan dolgozott.
Aztán ahogy megálltunk és leszálltunk a kis poros-i főtéren, az utolsó esőcsepp is épp akkor esett le. Nagyobb szerencsénk nem is lehetett volna.

Poros − kosárpálya a parti központi tér végénél



Házak a hegyfal és a part között
Egyszerre indul a két komp - a kék Zakynthosra, a piros Kyllinibe


Bementünk az ajándékboltba, ahol korábban láttuk a kiszemelt tárgyakat, körülnéztünk, vásároltunk. Később még további üzletekbe is benéztünk. Az egyik helyen frappét, egy kis szupermarketben pedig szőlőt is vettünk a gyalogos hazaútra. Egy óra körül indultunk haza ugyanazon az úton, amelyen korábban a busz hozott bennünket.

Porosi utcarészlet

A város határában, ahol egy nagy kanyarral és óriási emelkedővel fordul be az út Poros-ba, találkoztunk azzal az angol házaspárral, akiket még délelőtt idejövet a két település között hagytunk le a busszal. Mostanra értek ide gyalog. Hi… köszöntéssel haladtunk el egymás mellett. Nekünk egyelőre könnyebb dolgunk volt, lefelé haladtunk.
Akiknek az itt tartózkodásuk során van elég idejük és szeretnek gyalogolni, mindenképpen ajánlom ezt a kb. 12 km-es utat végigjárni, mert nagyon szép. Busszal, autóval mi is többször megtettük már korábban, de a gyaloglásnak varázsa van. Van időd mindent végignézni, megállhatsz, jobban érzékeled a környezetet. Poros-tól nem messze már egészen lenn, alig a tenger szintje fölött, a parton fut az út, majd feljebb araszol, de marad a tenger mellett. Ahogy fogynak a kilométerek, az út egyre magasabb, így egyre fentebbről nézhetsz alá a csodaszép színű tengerre. Egyedül az autók mellett kell vigyázni, de itt van elég hely gyalogolni. Jelzi ezt, hogy a hazavezető utunk során több angol párral is találkoztunk, idősebbekkel és fiatalabbakkal is egyaránt, akik gyalogoltak, vagy csak éppen megpihentek egy kicsit gyaloglás közben. Némelyekkel váltottunk pár szót is.
Az elején még lefelé haladó út úgy a táv egyharmadánál kezd el emelkedni. Ez folyamatosan tart hosszabb szakaszon, mindaddig, míg az ember el nem jut a Capri-fokig. Onnan már számunkra ismerős lett a környék (kiváltképp gyalogosan), hisz reggeli túráink során eddig a pontig már nem egyszer eljöttünk. Innentől egyébként már lejt az út Skala felé.

A tengerpart Poros-nál
Fák a parton
Végig a part mentén halad az út
A vártnál hamarabb, mintegy két és negyed óra alatt értünk át Skala-ra, pedig egy kilátópontnál megálltunk inni és szőlőt enni.
Annak ellenére nem viselt meg bennünket az út, hogy már Poros-ban kisütött ránk a nap, és majdnem Skala-ig tűzött a fejünkre. Szerencsére kellemes szél fújt a tenger felől. Ahogy közeledtünk, láttuk, hogy a délelőtti felhős, borongós idő után már a Skala-beach-en is sokan napoznak, strandolnak. A merészebbek gumimatracokkal, vagy anélkül élvezték a tengert, a partra csapódó óriási hullámokat.
Igaz, hogy nem tett nagyon próbára bennünket a túra, de ránk fért a pihenés. Zuhanyozás és a tegnapi után a maradék fél sárgadinnye elfogyasztását követően 6 óráig sziesztáztunk.
Úgy gondoltuk, hogy ma az erkélyünkön terítünk meg és fogyasztjuk el a vacsorát, de azért, hogy a görög ízek mellett maradjunk, leszaladtam a három házra lévő kebaboshoz, ahol két gyros-t kértem to take away (elvitelre). Egyébként megfigyeltem, hogy ezen a helyen legalább annyian kérik elvitelre az ételt, mint ahányan beülnek ott megenni. Kb. tíz percet kellett várni, vagy még annyit sem és szépen becsomagolva, szalvétákkal ellátva már át is vehettem a finom ételt.
Vacsora után sétálni és vásárolgatni mentünk. Az idő este is nagyon kellemes volt, mint ahogy egész délután. Utólag nem is tudom, hogy miért hoztam Görögországba egyáltalán melegebb ruhákat, egy csomó helyet (és súlyt) megspóroltam volna az utazótáskáinkban.