2010. szeptember 24. (péntek)
A
visszaszámlálás ugyan már napokkal ezelőtt megkezdődött, most mégis elérkeztünk
oda, hogy az utolsó, még teljes egészében itt tölthető napunkra ébredtünk
Kefalonián. Elméletileg ez a nap is hasonló lehet, mint a többi, de sajnos
mégsem lesz ugyanaz. Ami a különbség, hogy este már csomagolni kell, így
elkezdődik számunkra az átmeneti állapot. Még nyaralásra készülődéskor, otthon,
a csomagolás is más. Rá kell ugyan szánni az időt akkor is, de az olyankor
afféle örömteli időtöltés. Amikor vége a vakációnak és csomagolnod kell, már
teljesen más.
Mindenestre
próbáltuk úgy kezdeni a mai napot is, mint az eddigieket. Bár az erkélyünkről
kinézve furcsa felhőket láttunk a hegy fölött, a gyalogtúráról ma sem
szándékoztunk lemondani.
| Reggel érdekes felhőket láttunk az erkélyünkről |
Mehettünk volna a hegynek fel, arra már régen voltunk,
de szívünk a tengerhez húzott bennünket, így a szokásos útvonalunkon Poros felé
vettük az irányt a part menti úton.
| Idilli kis strand a Skala-ról Poros felé vezető út mentén |
Valószínűleg
észrevette ezt az egyik taverna tulajdonosa (vagy alkalmazottja) is, aki
angolul próbált beinvitálni bennünket egy frissítőre. Come in, would you like to have some fresh orange juice? Udvariasan
elhárítottuk és mentünk tovább. Úgy látszik, fogyatkoztak az angol vendégei, s
így próbált lendíteni az üzleten. Egyébként is, ha összehasonlítom a hónap
elejei helyzettel, már észrevehetően sokkal kevesebben vannak a nyaralók,
elvégre szeptember vége van. Jó egy-másfél óra múlva visszafelé ismét
leszólított bennünket, hátha meggondoltuk magunkat. Bizonyára látszott rajtunk,
hogy kissé kitikkadtunk. Ezúttal sem tértünk be, jobbnak találtuk, ha nem
zökkenünk ki a tempóból.
Ez
egyébként Skala végétől nem messze történt, ahol az országút tengerpart menti oldalán
egy nagy fa hajót megtestesítő (vagy abból átalakított) vendéglátóhely van. Az
úttest másik oldalán pedig az ottani épületben egy másik.
| Visszafelé már nagyon meleg volt, a felhők elillantak |
Tíz
óra már biztosan volt, mikorra a Renieri-be értünk. Frissítőként hideg
gyümölcsöt ettünk. Volt még narancsunk, az különösen jólesett. Emlékszem,
amikor először jártunk Görögországban és a piacon narancsot vásároltunk,
először megijedtünk, hogy te jó ég, itt éretlen gyümölcsöt árulnak? Az ott
frissen kapható gyümölcs színe ugyanis nem az itthon megszokott homogén
narancssárga, hanem az „éretlen sárga” mellett tele van zöldes árnyalatokkal.
Akkor azt hittük, hogy éretlen és biztosan savanyú. Amikor aztán megkóstoltuk,
tapasztaltuk, hogy össze sem lehet hasonlítani az itthon vásárolt naranccsal.
Még a lehető legzöldebbet is mézédesnek találtuk az itthoni érettnek vélt,
narancssárga színűekhez képest.
Miután
rendbe szedtük magunkat, Marianna készített néhány szendvicset, szőlőt mosott
meg, majd magunkhoz vettük a strandcuccokat is, hogy még egy utolsó
strandolásra lemenjünk a tengerhez. Ezúttal csak ide, a Skala-beach-re. A
legrövidebb utat választottuk. A kis utcánknak a mindössze egy házra lévő közelebbi
végéhez mentünk (a Poros – Skala – Argostoli út itt kanyarodik kilencven fokban
balra), majd a főút kanyargós irányát követve gyorsan le is jutottunk a parthoz
(néhány kanyart követően egyébként a főutca végén található kis fenyőligetes
főteret is érinti az út). Mi persze nem mentünk el a főtérig. A gyógyszertárat
nem sokkal elhagyva egy kis meredek, gyalogos levezető úton könnyen elérhető a
part.
A
strandolás kellemes volt, a nap nem tűzött élesen.
| Skala-beach – szűrt napsütésben |
Ahogy telt az idő, egyre
gyanúsabb felhők kezdtek megjelenni az égen. Eddig, a csaknem három itt töltött
hét alatt elég kevés olyan nap volt, amikor egyáltalán bármilyen felhő is
zavarta volna a napsütést. Most szokatlan volt a légkör, de egyébként jó idő
volt, sőt kifejezetten meleg.
Hazafelé
menet egy nagyon pici kitérőt tettünk, nem azon a lejárón mentünk fel, ahol
lejöttünk a partra, hanem 50-100 méterrel arrébb (déli irányban). Tettük ezt
azért, hogy a parttól nem messze, de már magasabb helyen található, szépen
feltárt régi római kori villa maradványait megnézzük. Egyszer már az első héten
terepfelderítés közben jártunk itt ugyan, de még egyszer szerettük volna
megnézni a jó állapotban fennmaradt romot.
| A Skala-beach-re levezető útnál tábla is mutatja az ókori római villa helyét |
Csak
az alapok maradtak fenn, de így is annyira életszerű még a mai napig is, hogy
képesek voltunk gondolatban visszaforgatni az idő kerekét, s kis fantáziával
elképzeltük, hogy milyen nagyszerű villa lehetett ez a maga idejében. Ami meg
közben eltelt idő, szerintem az emberiség történelmében csak egy szemvillanás.
Ma sem vagyunk mások, az ember ugyanolyan (bizonyos szempontból még rosszabb), így
akár most, napjainkban is itt virulhatna ez a ház a maga lakóival együtt.
| Római kori villa maradványai |
| Nagyon jó állapotban fennmaradt, gyönyörű mozaikpadló |
| Középen érdekes, labirintusszerű, térhatású geometriai minták |
| A maga korában nagyszerű épület lehetett |
Miután
visszatértünk az apartmanba, elkezdtük elcsomagolni azokat a dolgokat, amelyek
már biztosan nem kellenek. Rendszereztük, illetve átgondoltuk, hogy hogyan
lehetne majd ésszerűen és helytakarékosan elpakolni.
Mivel
még este vásárolni is akartunk, sok időnk nem volt, így vacsorázni sem
szándékoztunk beülni sehova. Hogy azért éhen ne maradjunk, átugrottam a közeli kebaboshoz
két pitás gyros-ért. Közben a feleségem folytatta a csomagolást.
Később
elindultunk a még hiányzó ajándékokat beszerezni. Egy kisebb körutat tettünk a
városban, többnyire célirányosan mentünk, már tudtuk, hogy mit akarunk megvenni
és azt is, hogy hol.
Közben
az időjárás egyre érdekesebb lett, feltámadt a szél, lehetett érezni, hogy
változás következik. Tényleg úgy volt. Ha hosszabb ideig tart a vásárlás, akkor
kaptunk volna a nyakunkba nem is akármilyen égi zuhanyt. Ahogy hazaértünk,
óriási szélviharral, dörgéssel, villámlással csapott le a vihar. Az erkélyről
előtte még gyorsan bementettük a kint száradó néhány holminkat, illetve az Renieri
tulajdonát képező asztalterítőt is lekaptuk. Csak a műanyag asztal és székek
maradtak kinn, a székeket felfordítottuk. Olyan heves eső volt, s épp olyan
irányból, hogy a csukott erkélyajtónk alatt vastagon hömpölygött be a víz.
Folyamatosan kellett műanyag vödörbe felitatni. Még jó, hogy itthon voltunk,
mert a már jól megrakott utazótáskáinknak is aláfolyt volna a víz, így
szerencsére a szoba másik végébe tudtuk menekíteni azokat.
Csomagoltunk
tovább, csak néhány – főleg még holnap is használatos – dolog maradt ki.
Még nagyon sokáig, kis szünetekkel csaknem egész
éjszaka hallatszott kintről a szórványos mennydörgés, illetve az eső hangja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése